24 órás mountain bike maraton - VEROFIT GEL-lel
Egy 24 órás, az időjárás miatt kifejezetten embert próbáló mountain bike maratonon adatott meg a lehetőség, hogy kipróbálhassam a
VEROFIT GEL terméket. Nagyon kíváncsi voltam rá, ugyanis egy profi kerékpárosnak elengedhetetlen a folyamatos, verseny alatti

energiapótlás. Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy mivel tesszük ezt, mert komoly hatással van a teljesítményünkre, azaz az eredményeinkre, főleg a maratoni hosszúságú távokon. Így állandóan keressük a számunkra legmegfelelőbb, leghatékonyabb készítményeket.
A VEROFIT géllel kapcsolatos első benyomásaim nagyon pozitívak. Könnyedén bontottam fel a csomagolását, ami fontos szempont, hiszen verseny közben kell vele megbirkóznunk.
Persze ennél meghatározóbb szempont a gél mennyisége valamint állaga, azaz hogy minél könnyedebben le tudjuk nyelni a szükséges tápanyagokat tartalmazó zselét. A VEROFIT ezen
a téren is tökéletesen vizsgázott.
Amúgy az ilyen termékeknél mindenképp meg kell jegyezni, hogy néhány versenyzőnek eléggé kényes a gyomra, szóval sok esetben nem vesz be akármit büntetlenül a sportoló szervezete. Nekem sem felel meg minden, és a 24 óráson volt is emiatt némi félelmem, de úgy tűnik alaptalanul. A VEROFIT-tel teljes összhangban volt a gyomrom, és ez kulcsfontosságú!
Ami a hatását illeti, már a gyors körváltósok ellenére is hamar érezni lehetett, hogy működik. Nemcsak jobb erőnlétet, hanem tiszta fejet és pontosabb koncentrációt is éreztem a fogyasztása után.

Az eredmény sem maradt el. Ezen a versenyen kategóriánkban az első helyen végzett a csapatunk, abszolút díjazásban pedig ezüstérmet szereztünk.
VEROFIT izotóniás italport a verseny utáni hosszú edzésnapokon próbáltam ki. Használata következtében elmaradt a szokásos fáradtság érzet. Ez jóval hatékonyabb felkészülést eredményezett a következő versenyemre, ami Romániában a Maros Marathon volt. Itt 50 km-es távon az abszolút első helyen végeztem elit férfi felnőtt kategóriában.
Igazán mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek terméket, próbáljátok ki!
Szöveg: Bucsányi Brúnó / X2s Kona Racing Team